GÁLHIDY PÉTER

„ Ars Longa Vita Brevis"

Tisztelt Egybegyűltek!
Kérem nézzék el nekem azok az érdeklődők, akik számára a kortárs művészet befogadásához kapaszkodót jelentenek az elemzések, a művek lényegének pár sorba sűrítési kísérletei, hogy ettől most eltekintek. Teszem ezt azért, mert ahogyan a megfogalmazással is próbáltam érzékeltetni, nem tartom jó módszernek ezt, gyakran ugyanis csak ez a kapaszkodó marad az ember kezében, ha elhagyja a kiállítóteret. medium-galhidy-kep-1000.jpg
Ezért inkább az elutazásról, az együttlétről és a helyről szeretnék szólni néhány szót, segítségül hívva Hamvas Béla gondolatait, akinek írásai azt hiszem nem idegenek több itt kiállító művészbarátomtól sem. Hamvas Béla Az öt géniusz című írását középiskolás koromban olvastam először. Persze sok mindent nem értettem, vagy akár félreértettem belőle, mégis egy rendkívül erős élményt adott, amely élménynek a középpontjában éppen az általa a délnyugati országrésszel összekapcsolt déli géniusz állt.
Ennek a térképészetileg csak lazán körülhatárolt területnek a jellemzésére például ezt írja:
„a délnyugati sarok legközelebbi rokona nem Somogy, hanem a Provance és Isztria és Dalmácia és közelebb áll Attikához, mint Győrhöz vagy Fejérhez. Somlótól délre a táj északnak háttal áll, arccal a tenger és Róma felé. Kemenesalja fővárosa nem Budapest, hanem Athén."
Nem a teljes elhatárolás miatt tesz különbséget például Somoggyal, hisz pár sorral lejjebb onnan is említ kisebb területeket, sőt Pécs, Buda, Szentendre és egyre halványuló formában számára még Eger és Tokaj is éreztet valamit ebből, de legintenzívebben mégiscsak Zala. Fiatalabb koromban nyilván ennek az írásnak is a hatására hajkurásztam ezt az élményt, melyet azután görög szigeteken, Rómában, Dalmáciában vagy a Somlóról letekintve, esetleg Bélatelepről visszanézve úgy éreztem megtaláltam.
Ezek közé tartozott az első Zalaszentgróti művésztelep idején megtett kisebb biciklitúránk is, melyben a két keréken átélt hullámzó táj, a rekkenő hőség, a szőlősdombok, a bazalt látványa, bennem összeért akár még a kopár Kükládokkal is. A tengert pedig kánikulában könnyű ideképzelni.
A Villa Negra művésztelepi munkáját figyelve gyakran érzem úgy, hogy ez nem csak egy számomra megjelenő elszigetelt érzet. Persze nem szükségszerű, hogy egy elutazás kapcsán a hely szellemével foglalkozzon a művész. Van, hogy egyszerűen magunkhoz kerülünk közelebb egy térbeli kimozdulással. Néha észrevétlenül kapunk barátainktól, sorstársainktól ehhez segítséget.
Hamvas Empedoklész „Philia" fogalmát veszi elő, amikor a délre jellemző közösség alapját keresi.
„A philia elsősorban nem barátság, hanem vonzalom ezért ez az aranykor szociális érzése. A vonzalom különös mértéket teremt, a déli polis myriandros-t olyan várost, amely nem fogad magába tízezernél több embert, azért, mert a tízezer lakosú város az, amelyben mindenki ismer mindenkit. Íme így olvad a tízezrek városában együvé a család, a kaszt a gazdag-szegény. És ahová tízezernél több ember költözik, onnan Philia istennő távozik."
A művésztelepen megforduló művészek között is ezt a nehezen körülhatárolhat vonzódást gondolom összetartó erőnek, melyet a hamvasi értelmezés szerint is segítheti dél géniusza.
Az aranykor számomra nem egy konkrét történelmi korszakot jelöl, sokkal inkább az ember idillre való vágyódásának a kifejeződése. A derű, mely ennek a megjelenési formája érezhetően nem a természet része, hanem erejét azon felülről nyeri.
Az autonóm köztéri szobrászat magyarországi hiánya, a grafika és a festészet egyéb médiákkal szembeni háttérbe szorulása idején nagyon fontosak azok a kezdeményezések, amelyek ebbe nem beletörődve segítik új művek létrejöttét. A Villa Negra pedig már rég túl van a kezdeményezésen. A szó legjobb értelmében egy Műhely. Egy kívülálló számára bizonyára érthetetlen, hogy az ipari tömegtermelés korában anyagi hasznot nem remélve, hetekig tartó kemény fizikai munkával és szellemi koncentrációval gyötrik magukat emberek, mindezt viszonylag alacsony komfortigénnyel. Ezalatt az idő alatt azonban a szabadságolást is maguknak írják ki. És a végeredmény? Nem mindig azonnal feltáruló. Ez összefügghet azzal is, hogy ezek nem instant művek, még akkor sem, ha esetenként látszólag gyorsan készülnek.
Az itt létrejövő művekre jellemző, hogy hiányzik belőlük a praktikusság, a szolgáltatás, a szórakoztatás, a rövid szavatosság, vagy a hamisítás szándéka. Ezáltal lehetne korszerűtlennek is nevezni őket. De ez a fogalom mostanság szitokszó, úgyhogy legyenek inkább kortalanok. Mivel az örökkévalóság az időn felül áll, jobbnak tűnik azt megcélozni, ha az időbevetettségünkkel nem akarunk megelégedni.
A művészet ehhez egy lehetséges út mindazoknak, akik művelik és azoknak is, akik befogadják.
Az eredetileg görög, de latinul jobban ismert mondás szerint is „ Ars Longa Vita Brevis", azaz A művészet hosszú, az élet rövid.

Elhangzott: A Zalaszentgróti Villa Negra Szimpózium Zárókiállításán,

2014. július 14-én