KŐ BOLDIZSÁR

VIII. Zalaszentgróti Szimpózium Zárókiállításához

zárokiállítás„ A bor, a Nap és a Föld szerelmének gyümölcse.”

A szőlő, különös növény. Télen csak egy földbe szúrt, ráncos karó. Tavasszal, a Nap életre kelti, feltámad, kizöldell. Nem növeszt látványos, színes illatos virágokat, nem akar elkápráztatni. Mégis sok törődést igényel. Asszonyok és férfiak, a meredek domboldalakon hordják neki a trágyát, kapálják, metszik, kötözik, terelgetik, fésülgetik, cirógatják, esőben, szélben, izzó napsütésben.

A szőlő ezért hálás. Fürtöket növeszt. Ezek a gyümölcsök az ő gyermekei. Védtelen, alabástrom gömböcskék, akikre veszélyek leselkednek. Gombák, apró bogárkák ácsingóznak rá, darazsak támadják, madarak pusztítják. A jó gazdák féltve óvják, miként anya bánik védtelen gyermekével. Azonban hiába tesz meg az ember mindent a gyümölcs védelmében, sok közülük elpusztul, földre esik, elrothad, éhes állatok felfalják, betegségek elemésztik. Ha kevés esőt kap nem jó, ha sokat az sem. Ha nem süti a nap eleget, savanyú marad.

A gazda mégis gondozza és óvja, mert hiszi egyszer célba ér…

A törődés jutalma nem a gyümölcs, a munka nem ér véget a gyümölcsnél…

Az ember leszüreteli, nedvét kipréseli. A levet, mely a méznél édesebb éhes bogárkáknak kínálja. Azok elpusztítják, és újratámasztják, a bor forrni kezd. A munka, a törődés folytatódik, s a tölgyfa dongái közt megszületik a bor.

A bor kísérlet. Egyik évben csodálatos varázsnedű, a másikban ihatatlan lőré. Pedig a gazda mindig ugyanúgy bánik vele…

A művészet ugyan ilyen.  Az ifjú embert nevelik, gondozzák szülei, tanárai, barátai, mesterei. Az évtizedes munka gyümölcse a művész, a szőlővenyige. S a venyige gyümölcse, a szőlő itt az alkotás folyamata.

A zalaszentgróti föld jó, és porhanyós. Hálásak vagyunk, hogy itt teremhettünk. Köszönjük az itt megismert emberek barátságát, a szőlőhegyi iskolaépületet, az inspiráló környezetet! Ezek a külső körülmények mind segítenek. Az itt kiállító emberek felkészült festő-, és szobrászművészek, barátok, szívesen „termünk” egymás közelében. A fürtöket mi szüreteltük le és gondoztuk, képességeink és tudásunk szerint. Egy ilyen alkotótelep nagy lehetőségeket biztosít, beszélgetünk, figyeljük egymást, hatunk egymásra, nevelünk és nevelkedünk. Idén, nyolcadszorra voltunk együtt. A fő venyige, Lelkes Márk szobrászművész. Köszönjük áldozatos munkáját, összetartó erejét! Most, itt állunk együtt szeretteinkkel, barátainkkal a kastély kiállítótermében, a borospincében. Kedves Zalaszentgrótiak! Amiket itt látnak, különféle borok, tizennégy tőke termette. Ajánlom figyelmükbe, kóstolják meg valamennyit! Ízleljék meg Nagy Edit festőművész zalai tájban inspirálódott, színgazdag olajpaszteljeit! Kóstolják meg Lelkes A. Gergely érzékenyen lobogó festményeit! Hörpintsék Csoma Gábor festőművész fényesen villogó színeit! Oldódjanak bele Miksa Bálint festőművész örvénylő képébe! Ízleljék meg Kuti László érzéki kőoszlopát! Nyalintsanak bele Takács Máté szobrászművész egyensúly kereséseibe! Kóstolják Nyári Zsolt szobrászművész megidéző gránitkavicsát! Repüljenek együtt Meszlényi-Molnár János lebegő bronz-kő szobrával! Szopogassák Józsa Pál szobrászművész gubancos szikláját! Hörpintsenek Horváth István emberarcú köveiből! Szagoljanak bele Máthé Krisztián szobrászművész emberből nyílóvirágába! Zarándokoljanak el Székó Gábor szobrászművész égbolt tükreibe! Igyanak bele Kő Boldizsár vonalpókhálóiba, s végül, de elsősorban ízlelgessék Lelkes Márk szobrászművész rendezett geometria nedüjébe!

Bíztatom az itt megjelenteket, ízlelgessék a borokat, figyeljenek rá, azonosuljanak vele, oldódjanak bele. S miként a borokkal, találják meg kedvenceiket! Sokfélét kóstolhatnak itt, a fanyartól az édesig, igya mindenki a neki kedveseket! S ne feledjék, mennyi veríték van egy pohár borban! Miként mi sem feledkezhetünk meg róla, az emberi teremtés csak hangyamunka a végtelen teremtett világ szőrszálán. S mire mennénk a Nap és a Föld szerelme nélkül!

Egészségükre!

Elhangzott: a VIII. Zalaszentgróti  Művésztelep Zárókiállításán