WEHNER TIBOR

A Zalaszentgrót-Csáfordiak



Wehner TiborNemcsak egy csapat, hanem egy hely is kell, és különösen így a XX. század végén, a XXI. század elején: amikor ki kell szakadni a városi őrületből, amikor körül kéne bástyázni magunkat a puha csenddel, közel kell kerülni a természethez vagy legalábbis a természet-illúzióhoz, le kell lassítani egy kicsit a ritmust és a belső történésekre kell, vagy kellene figyelni. Eme létezésmód feltételeit tágabb, valamifajta közösségi formában és tartósan megteremteni korántsem könnyű feladat, de a Villa Negra Művészeti Egyesületnek úgy tűnik, sikerült: a hatvanas-hetvenes évtizedforduló éveiben született, végső soron generációt alkotó, a kilencvenes évek második felében főiskolai tanulmányaikat lezáró csoport tagjai - habár normális körülmények között Budapesten élnek és dolgoznak - a fővárostól távol alakították ki eszményinek vélt alkotóműhelyüket: Zalaszentgrót-Csáfordon, az Alsóhegy elhagyott iskolaépületében, a Villa Negrában. Tízen vannak: három festő: a rangidős, egy-két évvel a többieknél korábban indult Csáki Róbert mellett Nagy Edit és Miksa Bálint -, hat szobrász - Horváth István, Lelkes Márk, Lestyán Goda János, Meszlényi-Molnár János, Menasági Péter és Tóth Dávid - és egy grafikus, Kő Boldizsár, aki e plasztikai túlnyomást nem bírván elviselni most ugyancsak szobrászként lép fel. A tíz művészt a generációs kötelékeken, a közösnek ítélhető főiskolai stúdiumokon túlmenően most már a zalaszentgróti alkotóműhely és szervezeti forma is összefűzi, de ez csak a keret: a mélyebb kapcsolatot az elmélyült, szabad, a közös jelenlét általi inspirációkból merítő munka teremti meg. Élhetünk a gyanúperrel, hogy a rohamléptékű civilizációs változások ellenére Nagybánya szelleme csaknem érintetlenül és a maga fenségében tovább él és jelen van. A csoport művészeti jellemzéséhez persze ilyenkor mindig valami közös jegyet, vagy közösen vallott programot, ideát kellene megjelölni, de ebben az esetben úgy hiszem, nincs ilyen: csupán közhely-szerű művészettörténeti osztályozási szempontokra hivatkozhatunk, úgymint arra, hogy a tíz művész a tradicionális, az anyagiságában megjelenő, a klasszikus mesterségbeli felkészültséggel és hagyományos technikákkal létrehozott, a művész autonomitásra törő szellemisége által megszólaltatott műtárgy-idea híveként alkot. A kifejezés jellege és minősége, a művészi attitüd, a vizuális nyelv, a stílus, az esztétikai vonzódás, az intellektuális és emocionális töltet erőssége azonban más és más: szerencsére a törekvésekben ugyanolyan súllyal vannak jelen a különbözőségek, mint az azonosságok. Csáki Róbert olajkompozíciói és grafikai munkái a szürrealitás és a realitás határvonalán egyensúlyozva, az idill fenyegetettségével átitatott, furcsa feszültségekben leledző, rejtett villódzásokkal szabdalt láttatások: ezek bizony gyanús látomások, amelyeknek titkai nyíltak, egyértelműségei nehezen felfejthetők.

Miksa Bálint zalai plein air-képei a művész eltökélt szándékai szerint valóban őrzik a természeti élmény frissességét és emocionális erejét: természet-látvány-szűkítései erőteljes tágítások, amelyeket a dinamikussá érlelt, érzékenységekben játszó kolorit tart nem lanyhuló izzásban.
A sejtelmességek, a látszatokká avatott valóságosságok birodalmába kalauzol olaj/vászon kompozícióival Nagy Edit: a táj- és a zsánerkép műfaját egyesítő műveit a különössé hangolt színvilág, a pozitív-negatív formaváltozatok avatják izgalmassá.

Tóth Dávid organikus indíttatású, emberalakot és állatot, valamint nehezen azonosítható alakzatokat felvonultató márványfaragványai a természeti erők sugallatait hordozzák, egyszersmind az applikatív kompozíció-építésből eredőn a munkák dekoratív erői is kibomlanak.

Meszlényi-Molnár János a klasszikus eszmények, a torzítatlan és teljes figurativitás szobrászaként lép fel: meditatív bronzplasztikái mélységes érzelmi töltetű, gyengéd és finom szépségeket megszólaltató, gazdag plasztikai formavilág által megszólaltatott alkotások.

Horváth István a zárt, tömbszerű, a pozitív-negatív formákra, a domború és homorú felület-hajlatok, a sima felületek váltakozására-egymásba fordulására, a teljességek és a hiányok ellentétére, és mégis harmonikus együttélésére alapozza elvont márványfaragványainak hatásvilágát.

Lestyán Goda János formai lelemények-éltette halplasztikai világát, a rendkívül kiérleltnek ítélhető Öreg harcsa násza című munka mellett most háló-plasztikákkal, ezekkel az áttört, a teret különleges módon szervező, a térbe különös módon illeszkedő, drámai háló-szobrokkal gazdagította.

A körök, a kerekek, a tengelyek, a mozgáspályák után Menasági Péter a mozdulatlanságok birodalmához tért vissza a két szikár, világ-köldöke-problematikához közelítő, alapformákra redukált meditatív árnyaltságú márvány-szobrával, amelyek az ábrázolás, a megjelenítés, a kifejezés helyett anyag-forma-tömeg megtestesítésekként, anyag-szellem-áthatásokként jelölhetők meg talán a legpontosabban.

A formai és tartalmi terek szervezőjeként, a hajó-motívum csillapíthatatlan igézetében és az illuzórikus víztükör fölött építkező Lelkes Márk márványszobrai az elvont és a konkrét motívumok egyesítésének anyagi-téri terepe: művein talányosan válaszolgatnak egymással a tömegek és a körvonalak, a kimerevített és a látszólagosan és valóságosan változó-átalakuló formák.

És az általam fantáziagazdag grafikusként ismert Kő Boldizsár a magyar szobrászatban nem előzmények nélküli és nem társtalan függesztett plasztikákat vonultat fel: lélekhal-installációja, levegőben úszó, áttört és festett halai ahogy játékosságok éltetői, egyben mágikus-sámánisztikus jelentések és jelenések hordozói.

A zalaszentgróti-csáfordi, végső soron még fiatalnak aposztrofálható csapat első budapesti fellépése - kiérlelt, szép munkák, határozott törekvések, változatos anyagok és technikák, magas minőségek, autonomitások, hagyományok vállalása és mérsékelt-megfontolt újító kezdeményezések révén - sikerre ítéltetett: és remélhetően ez a siker mind a tíz művészt arra ösztönzi, hogy haladéktalanul visszatérjen a zalaszentgróti Villa Negra falai közé.

Elhangzott: A Villa Negra kiállításán a budai Arthority Galériában

2005. április 5-én