13 betű

Zalaszentgrót a festő életem napos oldala. Egész évben apró pesti műtermemben dolgozom. Ám igazán csak Szentgróton nyílik ki teljességében művészlétem. Igyekszem mindig önkritikus lenni, vagy ha nem megy, kollégákat engedek az új műveim elé, de csak Szentgróton látják rögtön kritikus szemek amit csinálok. Ez a művésztelep a lehető legteljesebb szabadságról, a sok nevetésről, egzisztenciális problémáim kisímulásáról szól. Olyan aktív pihenés, amelyben számos értelmes ember ad nekem szinte folyamatosan új szempontokat, vagy éppen eszement vicceket. Barátságok születnek és mélyülnek el, miközben hetekig tiszta dombvidéki levegőt szívunk némi kőporral, higítószaggal, bográcsos illatokkal és dohányfüsttel fűszerezve. A környező látvány aprófalvas gyermekkoromat idézi. Talán ezért is érzem magam ott annyira otthon és önazonosan. Mély értelmű önmegfejtések és gondolat rendeződések helyszíne ez.  Egész évre szóló látvánnyal telítődés és a festői kísérletező kedv forrása, ahol ráadásul még néha egészen használható opuszaim születnek. Ugyanakkor a szimpózium a megmérettetés közege is, ahol az évek során jelentősen fejlődött szakmai toleranciám...

Zalaszentgrót. 13 betű. Marha hosszú neve van ennek a városkának, különösen amikor sietve kell begépelnem valami hevenyészett önéletrajzot. De a világért sem hagynám ki ezt a helyszínt szakmai „sikereim” nárcisztikusan önelégült felsorolásaiból.

Miksa Bálint